A XX. század alatt, leginkább a gazdasági katasztrófák, a háborús konfliktusok és a kőolaj drágulása vezetett az arany árfolyamának növekedéséhez. Úgy tűnik, hogy ez a tendencia a 21. századra sem változik. Figyeljük csak meg a körülöttünk zajló folyamatokat. A világ vezető nagy cégeinek bevétele rohamosan zuhan, részvényeik értéke csökken, a dollár instabillá vált, a kőolaj árfolyama pedig folyamatosan ingadozik.
A nemesfémek iránt, élükön az arannyal, leginkább akkor mutatkozik kiemelkedő kereslet, ha a gazdaság egén sötét felhők jelennek meg. Hisz sok minden megváltozhat a nehéz gazdaságú időszakokban, leszámítva az arany iránti igényt. Vagyis, a történelmi tények ezt mutatják.
Bármilyen más, aktuális pénzügyi egység csak ideiglenesen képes anyagi jólétet biztosítani, majd értékvesztésnek indul. Az arany azonban ellenáll az idő vasfogának és a területi, illetve kulturális különbségnek is. A nap huszonnégy órájában, a világ bármely pontján kereskedhetünk vele.
Manapság, egyre többen próbálnak passzív jövedelemre szert tenni azáltal, hogy megtakarításuk egy részét befektetik. A nemesfémek pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a befektetések területén.
Miért érdemes nemesfémekbe fektetni?
Azzal az összeggel, amivel a nemesfém piacra már beléphetünk, az a többi befektetés (ingatlan, részvény, kötvény) belépési összegéhez viszonyítva elenyésző kiadást jelent.
A nemesfémek értéktartása pedig több okból is meggyőzőbb, mint bármely más befektetés hasonló ígéretei:
1. A nemesfémek gyakorlatilag megsemmisíthetetlenek. Viszonylag ritkán fordulnak elő a természetben, de labori úton, más anyagokból képtelenség előállítani őket. Kitermelésük pedig jelentős munkát és anyagi kiadásokat igényel.
2. Mozgathatóak és megoszthatóak. Súlyuk az értékük mérvadója. Könnyű megmunkálni őket (különösen az aranyat), ami lehetővé tette, hogy az ékszerkészítés leginkább használt anyagaivá váljanak, már azokban az időkben is, amikor a kézművesség és az ötvösművészet még csak gyerekcipőben járt.
3. Könnyen felismerhetőek, minőségük egyszerűen ellenőrizhető, hamisításuk pedig szinte lehetetlen.
Az imént felsorolt okok vezettek oda, hogy a nemesfémek általánosan elfogadott fizetőeszközzé váltak, az anyaguk pedig a pénzkészítés eszköze lett.
A nemesfém, mint pénzügyi aktíva fizetőképessége nem függ semmilyen kormánytól, vagy vállalttól. Ez pedig nagyon fontos tényező, a mai feltételek között, amikor a legtöbb befektetési eszköz nem valós vagyont képez, hanem vagyoni jogokat, amelyek használata és értékesítése nehézségekben ütközhet egy adós fizetésképtelenségéből kifolyólag, vagy a bankszámla és az értékpapírok befagyasztása, esetleg egy konkrét, az állam gazdaság politikájában létrejött változás miatt.
Ezekből az okokból kifolyólag, a világ összes aranykészletének kb. a negyede a kormányok, nemzeti bankok és más befektetési intézmények tulajdonát képezi, mint egy részt a nemzetközi tartalékaikból.
Az arany és az ezüst, stabil, hosszú távú befektetésként kell kezelni, amelynek elsődleges célja, hogy megőrizze a pénz értékét. Ráadásként, ha gyűrűzésnek indulna a hiperinfláció spirálja, az arany, vagy az ezüst értéke a tízszeresére is emelkedhet.
A Gold&Silver Physical Metals KG társaság azt tanácsolja, vásároljon befektetési aranyat, vagy ezüst, azért, hogy a pénz, amit megkeresett, megőrizze értékét, akkor is, amikor Ön nyugdíjba megy, és azért is, mert így csökkentheti megtakarításai elértéktelenedését.
Miért az arany és az ezüst a legjobb nyugdíj befektetési alap?
1. A megtakarítások saját tulajdonban maradnak.
2. A nemesfémek, a magas értékük ellenére sem igényelnek feltétlenül egyszeri és nagy befektetéseket. Adott anyagi helyzethez mérten lehet ütemezni a felhalmozást, több kisebb befektetést igénylő részletben.
3. A nyugdíjkorhatár elérése után lehetőség nyílik a nemesfémek folyamatos pénzzé tételére, esetleg örökségként a családra hagyni.
4. Amennyiben a nyugdíjkorhatár elérése előtt, az állami gazdaságban radikális változások mennek végbe, ezek a változások nem érintik majd a Svájcban befektetett nemesfémeket.
Hét kérdés a nyugdíjról?
1. Milyen összegű lesz a nyugdíj?
Amennyiben biztosítani akarjuk a felhőtlen öregkort, tisztában kell lennünk, hogy milyen anyagi juttatásokra számíthatunk. Az állam, általában (habár ez nem szabály) a nyugdíjkort megelőző fizetések 50%-át biztosítja a nyugdíjasoknak. Emellett figyelembe kell venni, az egyéb, kiegészítő jövedelmeket (ha vannak), a felhalmozott értékeket és az anyagi javakat.
2. Hogyan kalkuláljuk be az inflációt?
Ha gondosan tervezzük a jövőnket, és számba vesszük a lehetséges inflációt két féle módon is védekezhetünk ellene. Vagy olyan nyugdíj alapot hozunk létre, amely meghaladja a reális szükségleteinket, vagy „rávesszük” a pénzünk, hogy dolgozzon és jövedelmet termeljen, ezzel biztosítva a kellő tartalékokat. A nemesfémek olyan értékekkel bírnak, amelyek torlaszként fekhetnek az infláció útjába.
3. Hová fektessük a nyugdíjpénzt?
Csak biztonságos és likvid eszközökbe, mindenesetben célratörően, hosszú távra. Itt nincs helye spekulációknak. Minél közelebb a nyugdíjas kor, befektetéseinknek annál inkább konzervatív irányt kell venniük. Így biztosíthatjuk magunknak a méltóságteljes öregkort.
A nemesfémekbe történő befektetés rendelkezik azzal a lehetőséggel, amelynek segítségével, Ön jelentős nyugdíj kiegészítésre tehet szert az állami juttatáson felül.
4. Kire bízzuk rá?
A pénz megőrzése mindig fontos, de ez különösen igaz az öregkorra létrehozott megtakarításoknál, hisz azt az összeget évtizedekig is halmozhatjuk, hogy bebiztosítsuk magunkat a nyugdíjas évekre. Ezért elengedhetetlen, hogy megbízzunk abban, aki a pénzünket kezeli. A tapasztalat szerint, az ilyen esetekben történő választások általában magán nyugdíjpénztárakra, biztosító társaságra, befektető cégekre, vagy a bankra esik. De van még egy, egyelőre kevésbé ismert, de felettébb biztonságos módszer a megtakarítások megőrzésére, ez pedig nem más, mint a nemesfémek, és a professzionális svájci megőrzésük.
5. Üzlet, vagy nyugdíj?
Van egy tévhit, miszerint a vállalkozással rendelkezőknek nem kell a nyugdíjas éveikre tartalékolniuk, hanem a pénzüket a saját vállalkozásukba kell fektetni, hátha ez, majd úgymond eltartja őket. Ez a szemléletmód gyakran végzetes hibákhoz és visszafordíthatatlan eseményekhez vezet. Menjen bármilyen jól is egy üzlet, mindig rengeteg veszélynek van kitéve, ezért, aki teheti, annak több oldalról is be kell biztosítania magát.
6. Mi legyen az adókkal?
Mi azt ajánljuk, a nyugdíj megtakarításokat úgy szervezzük meg, hogy a tőke növekedése legálisan legyen adómentes. Ezt elérhetjük úgy, hogy tőkénk egy részét nemesfémekbe fektetjük, amit Svájcban őrzünk meg.
7. Ki foglalkozzon az öregkori biztonságunk megszervezésével?
Saját nyugdíjalapunk és létrehozását és figyelését érdemes szakemberre bízni, de legalábbis, bizonyos gyakorisággal konzultálni róla. Amennyiben a nemesfémek mellett dönt, a nemesfém tanácsadó mindenben segítséget nyújt Önnek. Többek között, segít megállapítania jövendő nyugdíjalapjának paramétereit, kiválasztani a nemesfémet, megszervezi az őrzést és tanácsot ad a grammokban és unciákban történő felhalmozás ütemezéséről.